Submitted by bodnar.janka on 28/02/2019 - 19:56.

Bajusz Izabella - Grác

germanisztika

Nagyon-nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy alapszakos germanisztikás hallgatóként részt vehettem az Erasmus + mobilitási programon. Régi vágyam volt, hogy hosszabb időt töltsek német nyelvterületen és ez, hála a Szegedi Tudományegyetem és a gráci Karl-Franzens-Universität  közreműködésének, 21 éves koromra meg is valósult.

Kezdetben rengeteg segítséget kaptam azoktól, akik szintén részt vettek hasonló programokon, a szervezőktől, a legközelebbi barátaimtól és mindenek előtt a szüleimtől. Amikor belevágtam, tulajdonképpen az motivált, hogy az összes elében háruló akadályt legyőzzem, és kijussak, mivel valamiféle megváltást vártam ettől az utazástól. Sokáig bosszantott, hogy a többség szerint egy Erasmus + program csupán annyit jelent, hogy kiéljük magunkat, és  lehetőleg nem töltjük józanul a napjainkat. Mikor kiköltöztem, elsősorban arra döbbentem rá, hogy teljesen lényegtelen, mivel töltötték mások a külföldi félévüket, mert ez a saját sztorim. Otthon csupán egyetlen célt tűztem ki magamnak: meg szeretném tudni, hogy mennyire folyékonyan használom huzamosabb ideig a német nyelvet.

Idővel viszont rájöttem, hogy a mobilitás nem csak az idegennyelvi kommunikációra készít fel. Továbbra is rengeteg problémát, akadályt kellett leküzdenem. Eleinte határidőkön belül dokumentumokat kellett leadnom, majd kiutazásom után meg kellett tudnom, hogy mi merre található a városban és be kellett szerznem egy félévre szóló bérletet, vagy egy biciklit. Az előbbit választottam, mivel amikor megérkeztem, havazott. Utólag megbántam ezt a döntést, mert később vasúti munkálatora került sor éppen azon a városrészen, ahol laktam. A gyaloglás viszont mégiscsak jót tett.

A lakáshoz egyik gráci ismerősöm adott tippeket, aki már befejezte az egyetemet, de még mindig ott él. A lakótársaim között volt albán, német, boszniai, szerb, thaiföldi és egy magyar is. Mivel a szerbet is beszélem, egykettőre otthon éreztem magam. Automatikusan tudtam váltani a négy nyelv (angol, német, szerb, magyar) között. Természetesen néhány esetben problémákat is okoztak a döntéseim. Később sok energiát fordítottam, hogy felülkerekedjek rajtuk. Egyrészt a vártnál lényegesen nehezebb tantárgyakkal töltöttem meg az órarendemet. Több baráti forrásból is arról értesültem, hogy germanisztikás tárgyak mellett német-magyar ill. magyar-német

fordításos órákra is bejárhatok, hogyha szeretnék. A fordítás egy ITAT nevű intézményben folyt, melynek létezéséről kiutazásom előtt még nem tudtam. Annyira fellelkesültem az új lehetőség hallatára, hogy fel is vettem rögtön két fordításgyakorlati órát, és egy szemináriumot, amely során fordításelméletről tanultam, és melynek  teljesítéséhez szemináriumi dolgozatot kelett írnom. Az órákat 6. félévesek számára tervezték, én viszont a 4. félévemet terveztem teljesíteni. Mégis belevágtam, és bíztam benne, hogy a lelkesedésem át fog segíteni az akadályokon. Tudtam, hogy mesteres órákat is fel tudok venni az órarendembe, ezért néhány olyan órára is bejártam. Várhatóan nem rendelkezem még az összes kellő kompetenciával, amellyel egy mester szakos fordító-tolmács. Mégis bevállaltam, mert időben meg akartam tudni, hogy mit takar a fordító-tolmács szakma. Habár utólag részt kellett vennem a mesteres vizsgákon is, és teljesítésük kudarccal végződött, úgy érzem, megérte bejárnom az előadásokra és megtapasztalnom mindazt a szakmai kérdést, amellyel ez előtt nem találkoztam.

A németről magyarra történő fordításos órám keretein belül 4 kirándulásra is sor került. Ellátogattunk a helyi zsinagógába, az AMES nevű gyárba, ahol repülőgép alkatrészeket állítanak elő, és újítanak fel, majd az M&R Automation üzembe, ahol megfigyelhettük, hogyan történik a műszerek programozása, ezen kívül a gráci kórházban (Landeskrankenhaus) engedélyt kaptunk rá, hogy megnézzük a logisztikai központot. A tanulmányi kirándulások során a feltett kérdéseket, és elhangzott magyarázatokat letolmácsoltuk, ezért a kirándulások előzetes felkészüléseket is igényeltek. Féltem az elvárásoktól, hiszen ez előtt sohasem tapasztaltam hasonló nehézségű feladatokat, mégis idővel lelkileg is egyre könnyebben éltem át a gyakorlatokat.

A könyvtárat rendkívül megszerettem, rengeteg időt töltöttem ott. Megismerhettem egy praktikusabb módját a fénymásolásnak, ezen kívül megszoktam a kézikönyvek helyét, és örültem, hogy mindig rendelkezésemre álltak. Korábban nem túl sok szemináriumi munkát írtam otthon, így sokat jelentett a számomra, hogy a gráci tapasztaltabb mesterszakos hallgatók is tartottak nekünk néhány előadást arról, milyen stratégiákat válasszunk egy munka megírásához, illetve hol találhatunk megbízhatóbb internetes és egyéb forrásokat. Igyekeztem a lehető legtöbb tapasztalatot elsajátítani és magammalhozni, remélhetőleg a továbbiakban is hasznosítani tudom valamennyit.

Júniusban történt egy igencsak emlékezetes esemény. Egyik germanisztikás szemináriumom a gráci színházban folyt, ahol drámákat kellett elemeznünk. Itt részesültünk abban az információban, hogy egy hétre színházi fesztivált szerveznek Grácban, és dramaturgok jönnek majd a világ minden tájáról. A tanáromtól a szervezők megtudták, hogy van egy magyar is a csoportban, és igazán fellelkesültek, mivel egy Szombathelyen alkotó dramaturg jelenlétére is számítottak. Mivel a művésszel való kommunikációjuk során problémák adódtak, megkértek, hogy tolmácsoljak, hogyha újra nehézkessé válik az információcsere. Természetesen jelentkeztem a feladatra, így elmondhatom, hogy dolgoztam valamennyit a Gráci Színházban.

Emellett retorika órára is jártam, ahol majdnem minden egyes óra úgy végződött, hogy beszédet kellett tartanom a többieknek, ami valljuk be, az elején nem ment túl zökkenőmentesen. De azt a végtelen türelmet, melyet a tanáromtól kaptam, nem fogom tudni soha egészen meghálálni. Rengeteget fejlődtem olyan tekintetben, hogy végre magabisztosabban állok a nyilvánosság elé.

Mindent összevetve: rengeteget idegeskedtem a mobilitásom alatt. Mindazonáltal annak köszönhetően, hogy állandóan konfrontálódtam azokkal a dolgokkal, amelyektől félek, lassacskán hozzászoktam a nehezebb szituációkhoz, és ma már másképp állok a problémák megoldásához. Erősen motivált, hogy az egyetemisták csoportosan tanulnak órák után, és azért vagyok a leginkább hálás, hogy lettek helyi barátaim, akik végig mellettem álltak. Otthon eszembe sem jutott volna, vagy talán meg se lehetett volna valósítani, hogy csoportosan összeüljünk. A többséggel majdnem minden témáról lehetett beszélgetni és ez számomra igencsak fontos volt a nyelvezet szempontjából, mivel még a szabadidőmben is hallhattam a nyelvet, és rá voltam kényszerülve, hogy németül érveljek. Sokan a gráci ismerőseim közül felvetették többször is a kérdést, hogy miért nem maradok tovább, vagy miért nem folytatom tovább Grácban a mesterképzést.  Többek között mivel az egyetemet minél előbb be akartam fejezni, és otthon szerettem volna folytatni a mesterszakos tanulmányaimat, meg kellett elégednem egy szemeszterrel. Nagyon nehéz volt elhagynom Grácot, az egyetemet és a helyieket. Úgy jöttem el, hogy lett mégegy hely az univerzumban, ahová szívesen megyek vissza, amint alkalmam adódik rá.